Nemek, igenek, elméletek és mi

„A gender elmélet és én” cikk kapcsán megszólítva érezzük magunkat a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (az Európai Női Lobbi magyar tagszervezete) képviselőiként, amely egy olyan emberi jogi civil szervezet, mely a nemek közötti egyenlőség társadalmi elfogadottságának növeléséért dolgozik. (Ezzel bizonyára beleillünk a cikk szezője által liberális/baloldalinak nevezett feministák körébe – bár mi valójában pártsemleges civil szervezetként nem egy politikai besorolhatóságot, hanem az emberi jogi alapú megközelítést tartjuk meghatározónak szervezetünk identitásában.) Figyelemreméltónak tartjuk, hogy a cikk szerzője – aki magát konzervatív feministaként határozza meg – nem felszínes benyomásokra hagyatkozva, hanem a gender-, azaz a társadalmi nemekkel kapcsolatos elméletek behatóbb tanulmányozása alapján írta meg véleményét. Mindez a társadalmi viszonyok kritikusabb átgondolására késztette, és ennek nyomán – szövetségünk tagjaihoz hasonlóan – maga is problémásnak ismeri el a hagyományos nemi szerepek merevségét. A cikk írója azonban a genderelméletekhez kapcsolódóan olyan jelenséget vizionál, amely szerintünk félreértéseken és félreértelmezéseken alapul, és jogtalanul hoz fel nagyon komoly vádakat a nemek közötti egyenlőség gondolatát pártolók ellen:

 

»A gender-elmélet számomra kétarcú jelenség. A valóság mélyebb megismerésére ösztönöz, ugyanakkor sajnos felsorakoztak mögé azok az erők és lobbik is, akik számára – érzelmi indíttatásból vagy anyagi érdekből? – elviselhetetlen a zsidó-keresztény kulturális örökség, ill. az ebből fakadó értékek egy része.« (A kiemelt idézetek Kölnei Lívia „A gender elmélet és én” című cikkéből származnak)

Írásunk megpróbál eloszlatni néhány félreértést a „gender”-rel mint tudományos és közpolitikai kategóriával, a nemek közötti egyenlőség eszméjével, illetve a hagyományos nemek közötti viszonyok kritikájával kapcsolatban. Célunk mindezzel az, hogy megkíséreljük a konzervatív feminizmus képviselőivel való párbeszédet egy részünkről is letisztázott alapról tovább folytatni, ami alapján közös, újragondolásra érdemes témákat is találhatunk.

Kezdjük tehát annak tisztázásával, hogy a mi értelmezésünkben hogyan függ össze – és hogyan választható külön – egyrészt a feminista vagy a nemek egyenlőségét hirdető mozgalom, másrészt a genderelméletek kutatása, harmadrészt pedig az EU társadalmi nemek egyenlőségét elősegítő közpolitikája ­– mely utóbbiban sokan, részben a cikk szerzője is, a „genderideológia” már-már nyomasztó előretörését látják elsősorban.

Egyenlő emberek, biológiai különbségek

Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a feminizmus alapvetően arra a gondolatra épül – sem többre, sem kevesebbre – hogy a nők és a férfiak egymással egyenlők, és fontos lenne, ha ez a társadalom felépítésében is teljes körűen tükröződne. Ez az egyenlőségeszmény természetesen nem huny szemet a biológiai különbözőségek felett – viszont a nemi különbségeken túlmutatva mindannyiunk közös emberi mivoltára teszi a hangsúlyt. Ez a humanitáseszmény ennek a mozgalomnak a közös kapcsolódási pontja más emberi jogi mozgalmakkal, de ez az, ami alapján vallási mozgalmakkal is kapcsolódást mutat és mutathat, hiszen az emberiség spirituális egységének gondolatával is alapvető rokonságot ápol.

Az egyik leggyakoribb (ám az említett cikkben nem szereplő) vád a feminizmus ellen, hogy a nők „felsőbbrendűségét” hirdeti, ami sajnálatos félreértésen alapul. A nemi egyenlőségi törekvések éppen abból a felismerésből erednek, hogy a nemek közötti viszony (hasonlóan több más társadalmi csoport közötti viszonyhoz) hierarchikus, és az egyik csoportot – ez esetben a férfiakét – a másik csoport – a nők – kárára, igazságtalanul juttatja társadalmi, gazdasági előnyökhöz. Ilyesmi véleményen van a szerző is egyébként:

»Úgy tűnik, a nők nem „evolúciósan" okosodtak meg az ókortól napjainkig, hanem a mai, egyenjogúság felé haladó korban mutathatták meg végre valódi arcukat, bontakoztathatják ki egyre inkább valódi értelmi képességeiket, amelyeket kényszerűen háttérbe szorított korábban a férfi jogú társadalom.«

A feminista mozgalom tehát a nők mint társadalmi csoport jogi, társadalmi és gazdasági hátrányainak megtapasztalt valóságára épül. Ám nemcsak hogy nem az effajta előnyök megszerzésére és a hierarchia „fejreállítására” törekszik, hanem a nemekhez kötődő előjogok rendszere helyett éppen hogy a jogok, a társadalmi szerepek és a gazdasági javak egyenlőbb elosztása mellett érvel. Azonban, mivel jórészt nők állnak ki saját jogaik elismertetéséért (tegyük hozzá, hogy egyre nagyobb számú feminista gondolkodású férfi támogatásával), ezáltal a hagyományos nemi szocializációjuktól eltérő, asszertív magatartást tanúsítanak. Így viszont sok más társadalmi szereplő (a nemek közötti hierarchiához ragaszkodó számos férfi és nő) már magát az egyenlőség melletti határozott állásfoglalást is úgy értelmezi, mintha ezek a nők minden hagyományos szerepet és intézményt, például a házasságot vagy a monogám párkapcsolatot is kategorikusan elutasítanák, pedig ez túlnyomórészt nem így van, csupán azok feltételeit szeretnék méltányosabbá tenni. 

 

 

Európai béke férfi és nő között?

Alapvetően a nemileg eltérő tapasztalásnak a növekvő elismerése vezetett ahhoz, hogy a társadalmi nemi szempontú elemzés a társadalomtudományokban és a közpolitikai tervezésben is egyre nagyobb teret nyert. Az objektív tudományos kutatásban a társadalmi nem („gender”) és a biológiai nem leginkább csupán fontos változókat jelölnek. És bár a közpolitika meríthet a társadalomtudományos kutatások eredményeiből, maga a közpolitikai döntéshozatal az, ami a sokkal értéktelítettebb folyamat.

Az Európai Unióban például a nemek közötti egyenlőség az egyik kiemelt, az EU alapdokumentumában lefektetett alapérték. Habár az Európai Unió alapvetően egy gazdasági érdekközösség, az EU-ban valóban fontos értéket képvisel diszkrimináció-mentesség és az alapjogok biztosítása mindenki számára. Ez az a szemlélet, amely miatt az EU közpolitikája napirenden tartja a nők és a férfiak egyenlő gazdasági függetlenségének témáját, egyre több figyelmet szentel a nők elleni erőszak problémájának (házasságon, de másfajta életközösségen belül és kívül is), de erre vezethető vissza például az is, hogy tagállamaiban tiltja a – nemi szerepekkel rokon – szexuális orientáció miatti negatív diszkriminációt. A nemek egyenlősége elvének érvényesítéséhez az EU egyébként egy igen progresszív, az ENSZ ajánlásaira is építő kettős megközelítést alkalmaz: az ún. gender mainstreaminget, azaz a nemek egyenlősége szempont érvényesítését a közpolitikai tervezés során, valamint további célzott programokat a nők hátrányainak kiegyenlítésére. A nemek egyenlősége szempontjának integrálódása az EU értékeibe és közpolitikájába hosszú, a polgárok által kezdeményezett folyamat eredménye, és mindezeknek az értékeknek az elfogadását és érvényesítését Magyarország is, mint minden csatlakozó ország, vállalta.  

Azonban a cikk szerzője szinte riadót fúj a nemek egyenlősége megvalósulásának európai útjával szemben, hiszen – bár minden uniós polgárnak joga van a folyamathoz hozzászólni – olyan lobbierőket lát mögé felsorakozni, amelyeknek szerinte fő célja a hagyományos értékek elleni küzdelem:

»A gender- (vagyis társadalmi nemek közötti) egyenlőség szép törekvés, ám sajnos tabusított jelszava lett az Európai Uniónak, amit vitatni, kritizálni tilos, vagy legalábbis nagyon nem illik. Pedig volna mit kritizálni: a sok jó szándékú gender-aktivista mögé ugyanis felsorakoztak mindazok az erők és lobbik is, akik számára – érzelmi indíttatásból vagy anyagi érdekből? – elviselhetetlen a zsidó-keresztény kulturális örökség, ill. az ebből fakadó értékek egy része. Közülük is legfőképp a hagyományos család intézménye, amely egy férfi és egy nő házassági kapcsolatát és közös gyermekeiket jelenti. Nemcsak arról van szó tehát, hogy a gender-aktivisták „beemelnek" új érték- és érdekcsoportokat a hagyományosak mellé (például a családosak mellé az egyedülállókat), hanem a hagyományos társadalmi értékek visszaszorítására törekszenek.«

Valóban ilyen destruktívnak tűnik ez az folyamat? Bár ilyen sarkos formában ritkán, de már korábban is hallottunk hasonló vádakat a nemi esélyegyenlőségért fellépő civil szervezetekkel és kezdeményezésekkel szemben. Viszont egyrészt teljesen jogtalannak, másrészt az egyenlőség emberi jogi alapjait figyelmen kívül hagyó megközelítésnek gondoljuk az efféle kritikákat. Ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy a társadalmi egyenlőség továbbra is fontos, folyamatosan elősegítendő és tartalommal megtöltendő cél, amely Európában sokak által vállalható értéket képvisel.

Nő és férfi egyenlősége – közös érték és érdek

Mindenekelőtt a nők és férfiak egyenlőségét elősegítő EU-s közpolitikai intézkedések korántsem állnak ellentétben a – konzervatív és nem konzervatívak által is elismert – házasság, illetve monogám párkapcsolat és család hagyományos intézményével. Széles körben adnak lehetőséget arra, hogy egyrészt a nők és a férfiak egyaránt, családi állapotuktól függetlenül, megkülönböztetés nélkül juthassanak munkához, másrészt várandós és kisgyermekes dolgozó anyák például nagyobb mértékű védettséget élvezzenek a munkaköri ártalmak ellen. A kifejezetten az apák családi feladatvállalását ösztönző intézkedések pedig pozitív, összetartásukat erősítő hatással lehetnek a családok jóllétére – bár kétségtelenül új, gondoskodóbb szerepek felé terelik a férfiakat. Az Európai Női Lobbi és tagszervezeteként mi is egyébként a gyereket vállaló nőknek nagyobb jogi és anyagi biztonságot nyújtó intézkedéseket sürgetünk, így például támogattuk egy EU-s „anyasági szabadság” irányelv tervezetét is. Ezenkívül az egyének és a családok érdekeit egyaránt szolgálja az egyenlő munkáért egyenlő bér elve, amely a nők és a férfiak közötti jelentős bérrést és nyugdíjrést igyekszik kiküszöbölni. Egy túlságosan merev szabályozás nyomán azonban a nukleáris családtól eltérő együttélési és családformák hátrányos helyzetbe kerülhetnének, azokban az esetekben is, ha például az egyik szülő saját erkölcsi nézetei ellenére a társa egyoldalú döntése miatt kénytelen elválni és a közös gyerek(ek) felnevelését magára vállalni egy „csonka családban”. 

»A család elleni első „akna” még a 20. század folyamán, de különösen az 1960-70-es években annak a hangoztatása volt, hogy a család a nőket elnyomó patriarchális intézmény. Mai családellenes hangulatkeltés a családon belüli erőszak eltúlzott emlegetése…«

Fontosnak és jogosnak gondoljuk, hogy társadalmi szinten is szó eshessen a házasságon belül előforduló egyenlőtlenségekről és esetleges erőszakról. Jogi és pszichológiai segítségnyújtással foglalkozó tagszervezeteink tapasztalatai szerint a házassággal kapcsolatban Magyarországon jelenleg sajnos túlságosan merev, hierarchikus és a nők és gyerekek elleni erőszakkal kapcsolatosan is elnéző felfogás érvényesül a legtöbb hatóság és bíróság gyakorlatában, sok-sok nő és gyerek számára okozva ezzel testi-lelki szenvedést. Azáltal, hogy az egyenlőtlenségek kiegyenlítésének, illetve az erőszak kezelésének, büntetésének igénye felmerül és a társadalmi vita nyomán méltányos konszenzus alakulna ki, a házasság intézményének nem gyengülnie, hanem erősödnie kellene. E téren az EU-s döntéshozóktól is elvárható, hogy egyértelműen foglaljanak állást a probléma kezelésének módjával kapcsolatban, amihez a legjobb eszköz szerintünk az Európa Tanács által elfogadott ún. Isztambuli Egyezmény uniós szintű ratifikálása volna.

Természetesen ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy a monogám kapcsolatban, házasságban, családban élésnek és a saját vagy nem vér szerinti gyerekek nevelésének előnyeiről is szó essen a tudományos kutatásokban, a közbeszédben és a közpolitikai döntéshozatal során egyaránt. Ugyanakkor az együttélési formákat véleményünk szerint nem lehet csupán normatív előírásokkal fenntartani, és azok változásának nem lehet teljesen gátat szabni, mert ez emberi igényből fakad. Maga a római katolikus egyház feje is új rendeleteket adott ki a válások megkönnyítésére, bizonyára a hívők nagy számának igényére reagálva (például a családszinódushoz kapcsolódó, hívők számára világszerte eljuttatott kérdőívek válaszai alapján is).

»A legújabb [családellenes] hadviselési eszköz pedig az a törekvés, hogy a homoszexuális párok együttélése legyen egyenjogú a heteró házassággal.«

A konzervatív gondolkodású emberek meggyőződése a férfi-nő házasság fontosságáról nyilvánvalóan mélyen gyökerezik, legtöbbször hitükhöz kapcsolódva – ezért ez a vélemény természetesen tiszteletben tartandó. Azonban emberi jogi szempontból a monogám párkapcsolat jogi elismerése, a közösen nevelt gyerekekről való gondoskodás és az öröklés biztosítása az azonos nemű társsal élők kapcsolatában is jogos igény – és ismerünk olyan vallásos, közöttük keresztény hívőket is, akik tevékenyen támogatják ezt a törekvést. Mindennek jogi megközelítéséről valóban vita folyik az Unió országaiban, és a különböző országokban más-más mértékben és formában biztosították az egyenlőbb jogi kereteket a hetero- és  a homoszexuális kapcsolatokhoz. Azonban azokat az embereket, akik ennek a kérdésnek a napirendre kerülését elősegítették, megítélésünk szerint nem gazdasági, jogi és egyéb érdekek és a konzervatív értékek lerombolásának vágya vezette, hanem valóban mindössze az a szándék, hogy az azonos nemű párral hosszú távú monogám kapcsolatban élők biztonságos, tervezhető, boldog élethez való jogát elismertessék.  

A társadalmi egyenlőség eszméje és az ezen alapuló közpolitikai gondolkodás véleményünk szerint jelentős értéket képvisel Európában, a befogadás és a tolerancia eszméihez kapcsolódva, amely a konzervatív és nem konzervatív értékrendű személyek és közösségek számára egyaránt nyújthat azonosulási pontokat. Az emberi jogi alapú, egyenlőségre irányuló társadalmi törekvések között lehetnek olyanok, amelyek közelebb és amelyek távolabb állnak egy-egy ember világlátásától, értékrendjétől. Mi magunk – bár vallási hovatartozásunkat, családi szerepvállalásainkat tekintve vegyes csoportosulás vagyunk – azt valljuk, hogy a társadalmi-gazdasági javak és a jogi eszközök kiterjesztése és egyenlőbb megosztása olyan csoportokkal, akiket ezek hiánya miatt jelentős hátrány ér (pl. nőkkel vagy LMBTQ személyekkel) nem vesz el egy jogi intézmény vagy egy adott közösség értékéből. Sőt, amint azt az e téren előbbre járó országok példái mutatják, az egyenlőséget elősegítő közpolitikák nagyobb jóllétet és társadalmi elégedettséget eredményezhetnek – ami az egyéni és közösségi értékrendek sokféleségének megőrzése és tiszteletben tartása mellett is lehetséges.